Tartásdíj Kérdezzen - Felelek
A családjogi törvény értelmében a szülő kötelessége a gyermeke eltartásáról gondoskodni. A szülő a saját szükséges tartásának rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekével azt, ami közös eltartásukra rendelkezésre áll.
A gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a külön élő pedig elsősorban pénzben szolgáltatja (gyermektartásdíj).
A tartásdíjat a gyermek szükségleteinek kielégítésére kell fordítani.
A bíróság csak a felek, szülők megegyezése hiányában dönthet a kérdésről.
A szülők megállapodására sor kerülhet a peres eljárásban, de azon kívül is. A perbeli megállapodást, egyezséget a bíróság kizárólag akkor hagyja jóvá, ha az a gyermek érdekeit szolgálja. A jogerős egyezség alapján, a kötelezett teljesítésének hiányában végrehajtási eljárás kezdeményezésének van helye.
Peren kívül kötött egyezség esetén azonban, a kialakult jogvitát bírói útra kell terelni, és csak a jogerős bírósági ítélet alapján lehet végrehajtást kezdeményezni.
A gyermektartásdíj meghatározásánál figyelemmel kell lenni:
• a gyermek tényleges szükségleteire,
• mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira,
• a szülők háztartásában eltartott más - saját, illetőleg mostoha - gyermekekre,
• a gyermek saját jövedelmére is.
A tartásdíj alapja főszabályként a "bérköltség címén juttatott járandóság".
A családjog kizárólag a szülői tartási kötelezettség minimumának a meghatározására szorítkozik.
A tartásdíj megállapításánál a gyermeket a saját háztartásában nevelő szülő jövedelmét is figyelembe kell venni.
A tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-ában kell megállapítani. A kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a jövedelme 50%-át nem haladhatja meg. A tartásdíj százalékos megállapítása esetében meg kell jelölni a tartásdíj alapösszegét is.
Ha a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított gyermektartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be, a tartás mértékének megváltoztatását vagy a tartás megszüntetését lehet kérni.
Főszabályként az egyezségkötést követő 2 év elteltével lehet pert indítani.
Két éven belül a megváltoztatást csak akkor lehet kérni, ha az a felek kiskorú gyermekének érdekét szolgálja, illetve, ha a körülmények változása folytán a megállapodás valamelyik fél érdekét súlyosan sérti.
Minden esetben figyelemmel kell lenni a gyermek tényleges szükségleteire. Kérdezzen - Válaszolok 06-20/354 8963

dr Mohos Gábor egyéni ügyvéd
Cím: 1134 Budapest, Bulcsú u.19.6/10. kapu telefon 610c Lehelház
Időpont egyeztetés: Tel./ Fax: 06-1-239 5434
Mobil: 06-20-354 8963
E-mail: mohos.gabor@upcmail.hu
![]()
Ingatlanjog Házassági bontóper Házassági vagyonjogi perek

Család jog. Házassági szerződés, válóper, házassági vagyonközösség megszüntetése, vagyonjogi per, gyermekelhelyezés, tartásdíj, ügyvéd
Tartásdíjból gyermekének lakáscélú megtakarítás
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. JÓKAI VENDÉGHÁZ /JÓKAI GUEST HOUSE/ teniszpályával PÁKOZD
► Velencei -tó mellett / Beside Lake Velencei
jokaivendeghaz.hupont.hu
► Gyere el és próbáld ki milyen a kéz energiájával feltöltődni!!
jakosmetik.hupont.hu
3. Jogtanácsadás, Családjog, Ingatlanjog, Bontóper, Cégjog, Ügyvéd Budapest
► Bontóper, ingatlan adásvételi Jogtanácsadás, családjog, ingatlanjog, cégjog, öröklésjog, kártérítési jog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 1/239 5434
jogimegoldasok.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Helle Nóra és Eric Helle - Hatékonysági specialisták
► Hatékonyság = Minimális energia és idő felhasználásával maximális eredmény elérése. www.vezetoisiker.eu
executivesuccess.hupont.hu
2. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
3. Balatoni (Zamárdi környéki) apartmanok hírdetései
► Várom mások jelentkezését, ha szeretné szálláshelyét itt hirdetni. (jatti@citromail.hu)
balatoninyaralas.hupont.hu
► receptek a kredenc mélyéről
nagymamamkonyhajabol.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
6. SZERELMES VAGY? SOKAT CSALÓDTAL? ITT A TE HELYED!
► Weboldalam az egész életről szól,céljainkról,a szerelemről,szakításról,esélyekről,CSAJOKNAK főként!+menüpont pasiknak xp
valakivagyok.hupont.hu
7. Magánnyomozás-figyelés-poloskairtás-adósságbehajtás-üzleti hírszerzés
► Magánnyomozó Iroda Nyíregyházán ! Magánnyomozás, figyelés, adósságbehajtás, pénzbehajtás, poloskairtás ! Megbízható, pontos információk költséghatékonyan. Diszkréció, törvényesség, titoktartás !
businessintelligence.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kisbaba.hupont.hu
9. Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, ősBuda, óBuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, ősBuda azaz ó-Buda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest, Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
10. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.
► Kínálatunk: - Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington - Holland bóbitás - Gazdasági fürj - Pézsmaréce (némakacsa)- Hamburgi pettyes
baromfi-diszbaromfi.hupont.hu
11. GREEN MOTORS INTERNATIONAL
► Hidrogéngenerátorral a környezetvédelemért, a fogyasztáscsökkenésért, az élhető máért és holnapért
greenmotors.hupont.hu
12. KÉPESGÉP - a gépkereskedelem lapja Használt és új haszongépek, eszközök
► Mezőgazdasági gépek, építőgépek, földmunkagépek és más haszongépek, haszongépjárművek, egyéb gépek, alkatrészek, tartozékok, eszközök. Hirdessen a HASZONGÉP BAZÁR heti magazinban, és ingyen megjelenhet honlapunkon. Árajánlat kérés: kepesgep@gmail.com
kepesgep.hupont.hu
► Életcélunk, hogy segítsünk! Segítsünk ha betegnek érzed magad vagy kimerült vagy! Vagy csak fáj a fejed! Vagy épp mit mond a kártya ? Gyere el hozzánk, érzékeld az energiát amivel rendelkezünk!
atlantisz-x.hupont.hu
14. AVON és Betly termékek rendelése, akciós vásárlás, tanácsadók kinevezése!
► Ha szeretné az AVON termékeit kipróbálni, AVON vagy Betly készítményeket rendelni, ezen az oldalon lehetősége van átlapozni a katalógusokat és válogatni a több száz akciós termék között! Ha tanácsadónak jelentkezne, segítünk elindulni!
avonbudafok.hupont.hu
15. angol nyelv kezdőknek, kiejtés, hangképzés, olvasás fonetikai jelekből
► Az angol nyelv tanulás nehézségei,egy kezdő tanuló szemszögéből.A hangok olvasása fonetikai jelekből,ami segíti az angolhangok felismerését,kiejtését és a nyelvtanulást.
alapfokon-angolnyelv.hupont.hu
16. Metin 2 mester
► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.
deepolis.hupont.hu
17. KC-Békés Mezőgazdasági Gép és Alkatrész Kereskedelmi és Szolg. Kft.
► LEMKEN, LOCUST, MTZ, STRAUTMANN, GALLIGNANI, ZETOR, FELLA, Szárító, Bálázó, Tárcsa, Vetőgép, Rakodógép, Öntözés, Fűkasza, Rendsodró, Növénytermesztés gépei, Használtgép,agricultural,alkatrész,alkatrészek,bearings,csapágy,ékszíj, erőgép, gép, gépalkat
kcbekes.hupont.hu
18. Egészségügyi tananyagok mindenkinek
► “A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene kutat építeni, amikor már megszomjazott.”
egeszsegugy.hupont.hu
19. EGÉSZSÉG ÉS HÁZIPATIKA A TERMÉSZETBŐL FŰSZER - ÉS GYÓGYNÖVÉNYEK HATÁSA
► HÁZIPATIKA oldalunkon olyan TERMÉSZETES megoldásokat ajánlunk, amelyek a BETEGSÉG megelőzésére, különböző BETEGSÉGEK és TÜNETEK házi ápolására, az EGÉSZSÉG megőrzésére szolgálnak. A TERMÉSZET MINDENRE AD MEGOLDÁST!
hazipatika.hupont.hu
20. Víz az üzemanyaghoz? 60% üzemanyag 40% VÍZ 20%-50% MEGTAKARÍTÁS
► 1 évesek lettünk Európában és megkezdjük a Magyarországi képviseletek kiépítését. PÉCS eddig Európa kultúrális Fővárosa volt most pedig a Sáskahho első képvíseletének ad otthont.
saskahho.hupont.hu
21. Tüzifa,tűzifa árak,száraz akác tüzifa akció ,olcsó tüzifa eladó
► +3630/2408062 szén akció, tűzifa akció ,tüzifa tatabánya, szén eladás
tuzifaszen.hupont.hu
22. Metin2 Wiki 2012
► KÉPEK és SEGÍTSÉGEK 2012
magyarmetin.hupont.hu
23. HASZNÁLT, FUTÓZOTT ÉS ÚJ GUMIK:TEHER, SZEMÉLY, MOTOR, STB..+36-70/42-42-194
► HASZNÁLT, ÉS FUTÓZOTT, GUMI (6 HÓNAP) ÚJ GUMI (2 ÉV GARANCIÁVAL) Cim: 2065 Mány (Alsóörspuszta) e-mail: hasznaltgumiabroncs@freemail.hu
gumi-reifen.hupont.hu
24. Városi madarak
► Mert a madarak számítanak ránk!
varosimadarak.hupont.hu
► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.
anya-apa.hupont.hu
26. Segítünk egymáson,segítünk másokon,segítünk magunkon!
► Györkös Győző vagyok.Üdvözlöm a honlapomon,amit azért hoztam létre,hogy lehetőséget biztosítsak magánszemélyeknek ingatlanuk értékesítésére,valamint hitelirodáknak tevékenységük ingyenes reklámozására.
gyozoingatlan.hupont.hu
27. Melani apartmanház Harkány nívós szállás olcsón apartman
► Üdvözli a Melani apartman Harkány!Várjuk kikapcsolódni,gyógyulni,pihenni vágyó vendégeinket a Harkány-Siklós-Gyűd-Villány Dél Baranya régióban,ahol akár családdal,vagy gyógyulni,pihenni vágyók kikapcsolódásáról vagy Wellness nyaralásáról legyen szó.
melaniapartmanharkany.hupont.hu
28. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
29. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA
► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"
kisspitz.hupont.hu
30. www.plaboydesting.hupont.hu
► Üdvözölek az oldalmon!Remélem tetszeni fog és máskor is benézel.Jó időtöltést kivánok!:D
plaboydesting.hupont.hu
31. Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet... Földkerekségen
► Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
andre.hupont.hu
32. Sok-sok idézet
► "Tedd, ami szívednek kedves, és az lesz majd a törvény....”
miegymas.hupont.hu
► Ez a honlap a cukorbetegségben szenvedőknek készült. Leginkább a diabetikusok központi problémáján, vagyis a megfelelő étrend megválasztásában nyujt segítséget.
cukorbetegek.hupont.hu
34. A szép drágakő ékszer minden ember vágya!
► A drágakő ékszer a legszebb ajándék, a szerelem legjobb kifejezője! A drágakövek horoszkóp szerint is kiválaszthatók! Az egészség, siker, pénz vonzásához drágaköves mágikus gömb a feng shui és számmisztika szerint.
ekszerek.hupont.hu
35. Minden ami Facebook vagy szórakozás :)
► Sziasztok ! Ha ide keveredtél nézd meg lécci az oldalam!! Jó szórakozást :)
otioldala.hupont.hu
36. Savonius-Balaton VAWT + WindTurbine Katalog-2011
► Savonius-Balaton-WindRotor + SzélTurbina Katalogus-2011 képekben, adatokkal. A 100 legérdekesebb HAWT és VAWT turbinák a nagyvilágból.
savonius-balaton.hupont.hu
37. Jogtanácsadás, Családjog, Ingatlanjog, Bontóper, Cégjog, Ügyvéd Budapest
► Bontóper, ingatlan adásvételi Jogtanácsadás, családjog, ingatlanjog, cégjog, öröklésjog, kártérítési jog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 1/239 5434
jogimegoldasok.hupont.hu
38. Életképek
► Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.
krisztina.hupont.hu
39. PUSZTADOKTOR ÁLLATORVOSI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT
► Állatgyógyszerek, műszerek, takarmánykiegészítők, tápszerek kis és nagykereskedelme, mezőgazdasági, -állatorvosi és vadgazdálodási szaktanácsadás, labordiagnosztika
pusztadoktor.hupont.hu
40. Puffer tárolók napkollektorokhoz, hőszivattyúkhoz és vegyes kazánokhoz
► Hőcserélő nélkül, 1 hőcserélővel, 2 hőcserélővel, használati melegvíz előállítással, rétegtárolók. 500 litertől 5000 literig
puffer.hupont.hu
41. Divat, Sztárok, minden ami érdekel!!
► Mindenről a legfrissebb hírek!!
osztalytarsak-haverok.hupont.hu
42. VÁLSÁG KEZELÉS!
► "Csak az nem követ el hibát, aki nem csinál semmit, viszont a semmittevés a legnagyobb hiba, amit elkövethet."
valsagkezeles.hupont.hu
43. horgolással kapcsolatos dolgok,minták és saját készítésü termékek
► sok-sok horgolás minta lesz láthato mindenféle témában,saját termékeimet is bemutatom,olcsón és jó minőségben dolgozom megrendelésre is,lesz horgolóiskola is,valamint minden kérdésre válaszolok
kezimunka.hupont.hu
44. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥
► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával!
glittersoldal.hupont.hu
45. Gyerek bicikli és kerékpár, gyerek bicikli, Lofty gyerek biciklik, olcsón!
► Gyerek bicikli, gyerek biciklik, eladó bicikli, eladó biciklik, gyerek bringa, gyerekbicikli, gyerekbiciklik, Lofty bicikli,Lofty biciklik.gyerek kerékpár,gyermek kerékpár, bicikli eladó, kerékpár webáruház, gyermek kerékpár, eladó kerékpár, olcsón!
gyerekbicikli.hupont.hu
46. Kiváló minőségű DOLLE lépcsők házhoz szállítással!
► Hőszigetelt TERMO padláslépcsők 21.900.- Ft-tól, fa lépcsők 36.900.- Ft-tól, modul lépcsők 139.900.- Ft-tól, csigalépcsők 169.900.- Ft-tól, gyerekkapuk 8.900.- Ft-tól.
padlaslepcso.hupont.hu
47. SIK BÉLA RÁDIÓ GYŰJTEMÉNYÉNEK BEMUTATÁSA
► RÁDIÓMÚZEUM
sikbela-radio.hupont.hu
48. ANGOL NYELVOKTATÁS - Szabó Zsóka angol nyelvtanár
► ANGOL NYELVOKTATÁS KECSKEMÉT SZÉCHENYIVÁROSBAN
angoloktataskmet.hupont.hu
49. Természetes gyógymódok és egészség megőrzés a keleti medicinával.
► Életünkben a legfontosabb az egészségünk! A megelőzés az egészség megőrzés természetes gyógymódja!
keletimedicina.hupont.hu
50. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala
► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"
madarpokok.hupont.hu